Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


antiszociális személyiségzavar

2008.01.27

  Antiszociális személyiségzavar

A köznyelv általában ezt a típust nevezi pszichopatának. Jelei már gyermek-, ill. a serdülőkorban jól észlelhetők: hazudozik, lopkod, állatokat kínoz, csavarog, kábítószerezik, verekedik, mintegy előre jelezve a felnőttkori magatartászavart. Viselkedése erkölcstelen, felelőtlen; nem szeret senkit, nem tanul a tapasztalataiból és hibáiból, újra meg újra fejjel rohan a falnak. Kihasználja a másikat, gátlástalanul hazudik, szélhámoskodik saját céljai elérésére. A társadalmi kereteket áthágja, mások érzései számára teljesen érdektelenek, azokba képtelen beleélni magát, a többi ember jogait folyamatosan figyelmen kívül hagyja. A társadalmi normák megsértése miatt börtönbe kerülhet, a bűnelkövetők jó háromnegyedénél megtalálható ez a személyiségzavar. A sérelmeket képtelen eltűrni, gyakoriak a kegyetlen, agresszív megnyilvánulásai. Magatartása miatt megbánást nem érez, belátást nem tanúsít, bűntudatra képtelen. Könnyen kialakítja kapcsolatait, de megtartani képtelen őket, mert kegyetlen, megalázó, akár gyerekeivel szemben is. Állandóan izgatott, kötekedő, nyughatatlan, képtelen kitartóan dolgozni.

 

Antiszociális személyiségzavar: a páciens a kapcsolattartás csődjét mutatja, a másik ember érzéseit a semmibe veszi. Impulzív aktivitás, alacsony frusztrációs tolerancia jellemzi. Nincs bűntudata, képtelen tanulni a számára kudarcot jelentő tapasztalatokból. Én-központúsága, szívtelensége feltűnő, szélsőségesen kegyetlen, megalázó viselkedés jellemzi. Felszínes kapcsolatokban egyfajta bájt, charme-ot mutat, amivel megnyeri magának a környezetében élőket. Szexuális aktivitása nélkülözi a gyengéd érzéseket. Munkájában nincs tervszerűség, célratörés. Gyakori a törvényszegő magatartás az anyagi nyereségért. Szülőként sem képes megfelelően viselkedni, nem szervezi a család életét, nem gondoskodik az elemi életvitelről.

 

Az antiszociális magatartás kialakulása

 

 

 

 

            Az átlagtól eltérő viselkedés – abnormális viselkedés meghatározása

 

            A lelki működés során jelentős ingadozások észlelhetőek. Alapvető kérdésként feltehető: Milyen határok között mozog a normális viselkedés? Milyen kritériumok szerint különíthető el a kóros az egészséges lelki működéstől?

Láthatjuk a következőekben, hogy univerzálisan érvényes stabil kritérium nincs a normális és az abnormális viselkedés között. Ennek ellenére képesek vagyunk nagy biztonsággal különválasztani e két területet. Több szempont összjátékából adódik a kritérium enyhén rugalmas körvonala.

            Maga a normális kifejezés a norma szóból ered, ami átlagot jelent. Az átlagtól való eltérés ezek szerint abnormális. Az emberi tulajdonságok jelentős része az átlagos szóródás, a normális eloszlás szerint helyezkedik el. A legtöbb eset a középérték környékén található. Ahogy távolodunk a középértéktől (az átlagtól) az esetek száma úgy csökken. A végleteken (pozitív és negatív véglet egyaránt) az esetek száma egészen kicsi. Már említettem, hogy az eltérés az átlagtól lehet pozitív és negatív irányú is. Az abnormális viselkedés mércéjénél leggyakrabban csak a negatív eltérést vesszük figyelembe. Maga a minősítés pedig szociokulturális normák függvényében változhat. Ami az egyik társadalomban normaszegő viselkedésnek számít, az a másikban elfogadott, mindennapi jelenség. Példaként megemlíthetjük a Holland könnyűdrog iránti társadalmi toleranciát.

 

            A társadalmi normák ezen túl az idő múlásával is változnak. A múlt század húszas éveiben megjelenő tengerparti fürdőző turistákat erkölcsi deficittel küzdő különcöknek tekintették, különösképpen a helybéliek, akiknek nagy része az élete során soha sem mártózott meg a sós vízben (és természetesen úszni sem tanult meg, mivel csónak volt a házuk táján). A társadalmi norma kritériuma, amint ezt látjuk, nem alkalmazható univerzálisan.

 

            Lényegesen jobban használható mérce a normalitás megállapításához az egyén és a társas környezet közötti kapcsolat, a kommunikáció minősége. A megfelelő kommunikáció jó alkalmazkodást eredményez. Ha a viselkedés káros hatású az interakció bármelyik résztvevőjére, az egyénre vagy a társadalomra akkor maladaptív folyamatról beszélünk. A rossz alkalmazkodás hátrányos lehet az egyénre nézve oly módon is, hogy a negatív hatás a környezetre nem terjed ki. A személyiségzavarok és az elmebetegségek egy része ilyen jellegű működés következményeként jelennek meg.

 

            Végül egy szubjektív tartalom által megalapozott kritérium szerint is meghatározható a normalitás. Ez a kritérium az egyén közérzete. A lelki zavarokkal rendelkező emberek közérzete legtöbbször rossz. A rossz közérzet a külső megfigyelő számára nem mindig észrevehető. A rossz közérzet szubjektív élmény. A szenvedés mértéke objektíven nem mérhető. Ezért a normális és abnormális működés közötti különbségtételnek mércéjeként csak a többi kritériummal együtt használható. Bizonyos eltérő viselkedés fajtáknál, például az antiszociális magatartás zavaránál a rossz közérzet azonban leggyakrabban elmarad.

 

            Megállapíthatjuk, hogy a normális-abnormális viselkedés közötti különbségtétel több kritérium együttes alkalmazását igényeli. Ezek a társadalmi elfogadottság, a statisztikai gyakoriság, az alkalmazkodás minősége és az egyén közérzete.

 

 

             A deviancia és az abnormalitás kapcsolata

 

Az átlagtól eltérő pszichés működést abnormálisnak tartjuk. A jogi szabályokat megszegő viselkedést pedig bűnözésnek. Az átlagtól való eltérést nevezzük devianciának. A bűnözés is ilyen viselkedésforma. Azonban a deviancia magában lehet pozitív vagy negatív irányú eltérés is. Kétségtelenül nem neveznénk lelki működés szempontjából abnormálisnak a rendkívül magas intelligenciával rendelkező személyeket, vagy az altruizmussal nagymértékben megáldott embereket. A kényszeres gondolatok, hallucinációk vagy mély depresszió áldozatait viszont rendellenesnek tekintjük. Kultúrafüggő azonban a nagy mértékű versengés, az ebből fakadó megnövekedett agresszió és egocentrizmus megítélése.

A különcök megítélése, úgy tűnik, önálló módon működik. Elnézőbbek, elfogadóbbak vagyunk velük szemben, pedg viselkedésük bizzar volta messze túlmutat az elfogadható megnyilvánulások határain. (James Joyce mindig hordott magával egy női bundabugyit, amivel elismerően integetett, ha valami elnyerte tetszését. (Weeks és James, 1995.))

Lényegesen könnyebb helyzetben vagyunk a negatív kilengés kriminális formáinak megítélésében. A környezethez való ilyen jellegű viszonyulás átlagosnak mondható lelki működés mellett is a deviáns magatartás kategóriájába kerül. Maga a kriminalitás nem feltételezi a lelki abnormalitás jelenlétét művelőjénél.

Létezik egy olyan személyiségzavar, amely a kriminális tevékenységgel elválaszthatatlan kapcsolatban van. Ez az antiszociális személyiségzavar.

 

 

Az antiszociális személyiség

 

Az antiszociális személyiséget a normális viselkedéstől kisebb vagy nagyobb mértékű eltérést mutató magatartás jellemzi. Ez az eltérés nem lelki vagy valamilyen más betegség, hanem a specifikus deviáns személyiség következménye. Az antiszociális személyiségzavar felöleli a viselkedés számos variációját, amely kvantitatív szempontból eltér az átlagtól, de soha sem éri el a pszichotikus (elmebeteg) szintet.

 

Az antiszociális személyiségzavar (korábbi nevén pszichopátia) a legtöbbet vizsgált személyiségzavar. Az újabb elnevezés félrevezető, mivel antiszociális viselkedést számos tényező előidézhet, de ez a magatarás bizonyos helyzetekre korlátozódik (pl. focimeccs után megjelenő tereprendezési szabadidős foglalkozások, amelyeket a szurkolók hazafelé menet megejtenek). Az antiszociális viselkedésepizódok mellett a szereplők kötődése a rokonokhoz, családtagokhoz, bandatagokhoz jelen van. Az érzelmi tartalmak fellelhetőek.

Az antiszociális személyiség viszont a társas környezettel érzelmi vakságot tanúsít. Érzelmi átélést csak saját magával szemben él át. Nincs lelkiismeret furdalása, nem érez bűntudatot. Frusztrációs toleranciája alacsony. Notórius hazudozó. Gyakran meggyőző modorú, de rámenős, határozott fellépésű. Rendszeresen semmibe veszik és megsértik mások jogait. Mindig mindenkit becsapnak. Munkahelyüket gyakran változtatják. A munkatársakkal folyamatos konfliktusban vannak. Felelőtlenül bánnak a pénzzel. Anyagi kötelezettségeiket nem teljesítik. Vakmerőek és egocentrikusak. Nincs veszélyérzetük. Saját és mások testi épségét nem féltik. Partnereiket gyakran váltogatják. Nem képesek tartós kapcsolatot kialakítani.

Az antiszociális személyiségzavarral rendelkezők könnyen félrevezetik környezetüket (különösen, ha személyiségzavarukhoz magas intellektus párosul). Gyorsan és könnyen tesznek szert előnyökre mások letiprásával. A mások által átélt fájdalom, veszteség semmilyen érzelmi vagy erkölcsi felelősségérzetet nem vált ki belőlük. A másoknak tett kárt, megaláztatást, bántalmazást fölényesen, magabiztosan, becsmérelve írják az áldozat számlájára.

 

Az antiszociális személyiség öt kiemelt jellemzője:

 

1.      A bűntudat hiánya vagy gyengesége

2.      A frusztrációs tolerancia hiánya, ami azonnali kívánság kielégüléshez párosul

3.      Önző egocentrizmus, amely kapcsolatteremtési képtelenséget okoz

4.      A bűntudathiányból fakadó aszociális és antiszociális, társadalmi normát és hagyományt nem tisztelő magatartás

5.      Tapasztalatból való tanulás képtelenség, ami a büntetés hatástalanságát eredményezi.

 

 

A Hare-féle kutatóskála részletesebben felsorakoztatja az antiszociális zsmélyiség jellemzőit:

1.      Simulékonyság, felületes kedvesség, báj

2.      Pszichopátia, vagy korábbi hasonló diagnózis

3.      Egocentrikusság, nagyzásos önértéklés

4.      Hajlam az uralomra, alacsony frusztrációs tolerancia

5.      Kóros hazudozás, csalás

6.      Szélhámosság, becsületesség hiánya

7.      Büntudat, megbánáa hiánya

8.      Érzelmek szegénysége, emocionális mélység hiánya

9.      Parazita életstílus

10.  Keménység, empátia hiány

11.  Gyenge viselkedéskontroll

12.  Promiszkuitás a szexuális kapcsolatokban

13.  Korai gyermekkorban jelentkező viselkedéses problémák

14.  Reális, hosszútávú tervek hiánya

15.  Impulzivitás

16.  Felelőtlen szülői viselkedés

17.  Több házasság

18.  Fiatalkorú bűnözés

19.  Feltételes szabadlábra bocsátásnál magatartásproblámák

20.  Saját tettkért érzett felelősséghiány

21.  Sokfajta törvényszegés

22.  Az antiszociális magatartás nincs közvetlen kapcsolatban az alkohol- és drog abuzussal

 

 

A DSM-IV (Diagnosztikai és statisztikai kézikönyv) szerint az antiszociális személyiségzavar diagnosztizálása életkorhoz kötött. A személynek legalább 18 évesnek kell lennie ahhoz, hogy ebben a diagnózisban részesüljön. Az antiszociális magatartás viszont lényegesen korábban megnyilvánulhat. Az általános iskolás gyerekek között csavargással, verekedéssel, iskolakerüléssel, emberekkel vagy állatokkal szemben megnyilvánuló kegyetlenséggel találkozunk. Az ilyen gyereke egy részénél impulzuskontroll-zavar (kleptománia, pirománia, kóros játékszenvedély, időszakos explozív zavar), a másik részénél pedig antiszociális személyiségzavar alakul ki, nagy eséllyel.

            Meglehetősen nehéz megkülönböztetni az antiszociális személyiségzavart a fiatalkorú delinkvenciótól (bűnöző magatartástól). A delinkvenció nem tartozik az antiszociális személyiségzavart leíró fogalmak leltárába. Úgy tekinthetünk elsődlegesen rá, mint a normális populáció jelenségére. Ne feledjük, hogy a kriminalitás (bűnözés) társadalmi tömegjelenség. A fiatalkorú bűnözők sorában jelentősebb részt képviselnek a lelki működés szempontjából normálisnak mondható egyének. A fennmaradó, patológiás lelki működéssel rendelkezők csoportjában viszont a legjelentősebb hányad az antiszociális személyiségzavarral csoportjából verbuválódik (a fennmaradt kóros hányad oligofrénekből, neurotikusokból és más elmebetegekből áll).

            Különböző társas környezetekben eltérő az antiszociális személyiségzavarral rendelkezők részvétele a fiatalkorú devianciában. Általában a bűnözői populáció 20% körüli részét tartják antiszociális személyiségzavarra rendelkezőnek (pszichopatának, régiesen). A fiatalkorú bűnöző magatartás kialakulásáért két tényezőcsoportot tesznek felelőssé:

 

-         öröklött, biológiai, alkati vagy endogén és

-         szociális, társadalmi-gazdasági körülmények.

 

Longitudinális vizsgálat, melyet a felnőtté vált és korábban nevelési tanácsadóban megjelent személyeken végeztek, bizonyítja, hogy a gyermekkori alkalmazkodási nehézségek növelik a későbbi antiszociális magatartás kialakulásának veszélyét. A gyermekkorukban agresszív viselkedés, lopás, iskolakerülés, normaszegés, bűntudathiány miatt tanácsadóba került és következetlen, antiszociális magatartást mutató szülő által nevelt gyermekek nagy eséllyel  számíthattak az antiszociális magatartású felnőtt tábor tagságára.

 

Szemlélve a fent felsorolt tényezőket megállapítható, hogy a fiatalkorú bűnözés és az antiszociális személyiségzavar etiológiája nagyon hasonló. Felvetődik a kérdés, hogy mi az a döntő tartalom, amely az antiszociális személyiséget kriminális tevékenységre ösztönzi. Biztosan leszögezhetjük, hogy az antiszociális személyiség leggyakrabban deviáns, kriminális magatartáshoz vezet és, hogy ők képviselik a kriminális populációt a legmarkánsabban.

 

            Az antiszociális személyiségzavar gyakorisága

 

            Az antiszociális személyiségzavarral kapcsolatos statisztikai adatok nem megbízhatóak. Ennek az oka abban kereshető, hogy az ilyen zavar nem vezet csökkent munkaképességhez vagy más téren megjelenő teljesítmény csökkenéshez. Alapvetően az ilyen zavarral rendelkező egyén nem igényel orvosi segítséget, ellátást. Csak akkor kerül egészségügyi nyilvántartásba, hogyha dekompenzálódik (elveszíti önkontrollját, „szétesik”, hibázik (nem ássa elég mélyre a szomszédait)). Gyakran ez után is más tünetcsoport létszámát gyarapítja. A férfiak és a nők aránya 2:1 és 3:1 között ingadozik.

            Az antiszociális személyiségzavarral rendelkezik legfeljebb 25% kezelik. Az érintettek 70% idő előtt elhagyja a terápiát (és valaki szomszédjába költözik). Maga a kliens betegségtudattal nem rendelkezik, ami a terápiát alaposan megnehezíti.

            Leszögezhetjük, hogy az antiszociális személyiségzavar sokkal gyakoribb az emberek között, mint ahogyan azt a statisztikai adatok mutatják. Az esetek jelentős részét a környezet egyszerű felfokozott agressziónak vagy elmebajnak véli.

 

 

            Az antiszociális személyiség magyarázatai

 

            A kutatók az antiszociális személyiség kialakulását több féleképpen próbálják magyarázni. Az „intuitív tudósok” (laikus közönség) kézenfekvő magyarázatnak tartja a rossz szülő-gyermek kapcsolatból és az ebből fakadó nevelési hibákból való eredeztetetést. Mint minden naiv elméletben, ebben is léteznek használható elemek, de ezek az átfogóbb magyarázatra nem bizonyosulnak elegendőeknek. A nevelési hatások mellett az antiszociális személyiség kialakulásához hozzájárulnak a szervezet működésével kapcsolatos biológiai tényezők is. A két hatás kapcsolata szövevényes. Ezért a magyarázatok  kialakítása is összetettségükben és egymás közötti kapcsolatukban globális nézőpont kialakítását igényeli.  

           

            A tudományos elméleti megközelítés pszichodinamkus, kognitív, behaviorista és biológiai modellt ajánl fel az érdeklődőnek.

 

 

            A pszichológiai modellek magyarázatai

 

            A pszichodinamokus modell hagyományos kaptafáját (sámfa) használja ez esetben is. Az antiszociális személyiség kialakulásának gyökerét a korai gyermekkorban megjelenő fixációrban (leragadás) véli meglelni. A kora gyermekkori anya-gyermek kapcsolat szeretethiányából fakadó bizalmatlanság a forrása a későbbi, ifjú- és felnőttkori, mások iránt megnyilvánuló szeretet visszavonásnak. Az egyetlen kommunikációs eszköz, ami az interakcióban fennmarad az agresszió. Maga a szülői nevelés és érzelmi viszonyulás valóban forrása lehet a gyermek frusztrációjának. A vizsgálatok adatai szerint az antiszociális személyiségzavarral rendelkezők valóban az átlagosnál több stresszes élményben részesültek, melyeknek következményeként bizalmatlanokká váltak a környezetükkel. Maga a negatív környezeti hatás jelentős az antiszociális személyiség kialakulásában, de nem minden egyén válaszol ilyen személyiségfejlődéssel a rossz szociokultlrális miliőre.

 

            A behaviorista (viselkedés-lélektan) tudorai szerint az antiszociális személyiség kialakulásáért elsősorban a modell szerinti tanulás a felelős. Az ilyen zavarral rendelkező gyermekek családjában magas százalékban található antiszociális felnőtt. A deviáns működésű szülő hiányában a téves megerősítés vezet antiszociális magatartáshoz a gyermeknél. A szülői engedékenység a gyermek negativizmusát, agresszív megnyilvánulását, erőszakosságát nem gátolja. A gyermekre megerősítésként hat a saját deviáns, ám sikerhez vezető viselkedésének felnőttek általi elfogadása.

 

 

            A kognitív megközelítés szerint a környezet értelmezéséből és a saját státusz-elgondolásból fakad a maladaptív működési mód. Az antiszociális személyiséggel rendelkezők lekicsinylik és semmibe veszik mások szükségleteit. Saját érdekük túlhangsúlyozása kizárja az empátia megjelenését és a mások nézőpontjának szem előtt tartását. A kognitív megközelítés az érzelmek hiányát is kognitív deficittel magyarázza. Ez a gondolkodási eltérés magyarázhatja azt, hogy az antiszociális személyek nem tanulnak a saját tapasztalataikból, habár egyes kísérletek bizonyítják, hogy ha „gondolkodási” időt kényszerülnek alkalmazni az antiszociális személyek, későbbi viselkedésüket befolyásolja a korábbi tapasztalat. Azt mondhatjuk, hogy az impulzivitás nem ad lehetőséget az átlagtól lassabban működő erkölcsi elaborációnak az esetek feldolgozására.

                

 

 

 

            A biológiai modell magyarázatai

 

            Az antiszociális személyek másként észlelik a környezetüket. Befolyásolhatja-e észlelésüket és a későbbi válaszadást a szervezet biológiai, biokémiai működése adottsága?

            Számos kísérlet próbált választ adni erre a kérdésre. Az elsőként tárgyalásra kerülő biológiai tényező a hormonok területére vonatkozik.

            A terhesség ideje és a születést követően is hormonkezelésben részesülő gyermekek viselkedése éltér az átlagtól. A férfi nemi hormonnal kezelt gyermekek a későbbiek során gyakrabban választották az agressziót a konfliktushelyzetek megoldására. Ez a magatartás egyaránt jellemző volt mind a fiúkra (akik egyébként is magasabb agresszivitást tanúsítanak), mind a lányokra. A tesztoszteron magasabb szintje a lányoknál nem eredményezett férfias változást az idegrendszer fejlődésében, de az agresszió szintjét növelte. A másik maszkulinizáló hormon, az androgén hatására a lányok gyakrabban választottak fiús játékokat. Maga a tesztoszteon szintje a játékstílust is módosítja. A magasabb tesztoszteron szinttel rendelkező fiú bátrabbak az új, ismeretlen, ijesztő játékok kipróbálásában. Ugyanez a hatás mutatkozott a fiúknál a progeszteron magasabb szintjénél is. Az ösztrogén magasabb szintje viszont a félénkséget növelte. A lányokra egyik hormon sem mutatott jelentős kapcsolatot a viselkedéses tartalmakkal.

            Az eredmények nem minden területen teljesen egybehangzóak, de mégis leszögezhetjük, hogy a korai korosztályban a maszkulinizáló hormonok hatással vannak a játékstílusra, növelik a bátorságot és az agressziót.

            A felnőtt fegyencek viselkedésében megfigyelték, hogy a magasabb tesztoszteron szinttel rendelkezők gyakrabban kerülnek összetűzésbe a börtön szabályaival és dominánsabbak a csoportban. A magas tesztoszterin szint a mindennapi, nem bűnöző emberek életformájára, életútjára is kihat. Az alacsonyabb társadalmi-gazdasági státuszúak tesztoszteron szintje magasabb az átlagtól. Státuszuk abból adódhat, hogy nem képesek az együttműködésre, nem képesek alávetni mások irányításának, a társas működés normáinak. Ezt az állapotot a szocializációs folyamat módosíthatja. Ennek következtében a magasabb státusúak egy része is a korábbi életük során valószínűleg rendelkezett magasabb tesztoszteron szinttel, ami vagy csökkent, vagy képessé váltak saját működésük hatékonyabb irányítására.

Végül elmondhatjuk, hogy a magas tesztoszteron szint által kialakult domináns viselkedés bizonyos helyzetekben hasznos (pl. hierarchikus szervezetekben), a magasabb agresszivitás szint úgyszintén (veszélyes munkakörök).

 

            A szintetikus anyagok használata is növeli az agresszivitást. A mai napokban rendkívül elterjedt anabolikus szteroidok ilyen hatással vannak az ember viselkedésére.

 

                        A bűnözőcsoportok vizsgálata során jelentős eltérés mutatkozott az antiszociális magatartászavarral rendelkezők és a többi elítélt galvános bőrreflex eredményei között. A kísérletben beígért, elkerülhetetlen de végül be nem következő negatív ingerre (áramütés) való felkészülés alatti galvános bőrreflex mérést végeztek. Az elítéltek, akik nem rendelkeztek antiszociális személyiséggel, magas bőrellenállás eredményét mutatták, ami a megnövekedett szorongás következménye.  Az antiszociális magatartászavarral rendelkezők esetében ilyen változás nem volt észlelehető. A galván bőrreflex, mondhatnánk, nem életbevágó jelenség. A galván bőrreflex azonban a vegetatív idegrendszer irányítása alatt áll. A többi vegetatív idegrendszer által irányított tartalom is, az antiszociális személyiségüeknél így működik. Nem mutatnak elkerülő magatartást. Úgy tűnik vegetatív idegrendszerük alacsony reaktivitást mutat.

            Az elektroencefalográfiai vizsgálatok bebizonyították, hogy a kérgi aktivitás területén az antiszociális magatartásúak eltérnek az átlagos emberektől. A normális agytevékenység, felnőtt korban, három fajta EEG mintázatot mutat. Éber, de nyugalmi állapotban alfa-hullámok vannak jelen. Éber aktív állapotban béta-hullámok regisztrálhatók. Mély alvás állapotában delta-hullámok figyelhetők meg.

            Az antiszociális személyiségnél negyedik fajta hullám is észlelhető. Ez a théta-hullám.

Ez a hullámfajta kisgyermekekre jellemző, felnőttekre nem. Az éretlen központi idegrendszeri működés magyarázatként szolgálhat a tapasztalatból való tanulás képtelenségére.

            A tapasztalatokból való tanulási képtelenség alacsony reaktivitású vegetatív idegrendszeri működésre utal. Eysenck és Gray különböző modelleket alakítottak ki a vegetatív arousalt irányító rendszerek működésére. Ebben az előadásban a két modell részletes bemutatására nem kerül sor. Röviden: Eysenck úgy vélte, hogy a gátlási folyamatok jelenléte vagy hiánya meghatározza egy személy elhelyezkedését egy fontos személyiségdimenzió kontinuumán, Az egyik véglet az introvertált, a másik az extravertált.       

A különbség az egyedek között a felszálló retikuláris aktiváló rendszer (ascending reticular activating system-ARAS) eltérő működéséből adódik. Eysenck szerint az introvertáltak ARAS szintje nyugalmi állapotban magasabb. Tehát, az introvertáltak, ha a környezetükben semmisem történik, akkor is éberebbek, érzékenyebbek a túlingerlésre, Az ilyen helyzeteket ezért kerülik. Az extravertáltak és az introvertáltak más ingerszintű környezetben érzik jól magukat. Az extravertáltak az ingergazdag környezetet keresik. Gray két rendszert szerepetet elméletében. Mindkét rendszer jelen van minden személyben. Működésük intenzitásában jelentkeznek különbségek. Az egyik rendszer a viselkedéses aktiváló rendszer(behavioral activation system-BAS), a másik a viselkedéses gátló rendszer (behavioral inhibition system-BIS). Azokra az emberekre, akiknél a viselkedéses gátló rendszer működik erősebben, erőteljesen hat a büntetés. Ezt a tartalmat Gray szorongási hajlamnak nevezi. A viselkedéses aktiváló rendszer pedig tulajdonosát impulzivitásra készteti.

 

            Végül egy adalék. Zuckerman megpróbálta az idegrendszeri működést személyiségdimenziókkal összekapcsolni. Az alacsony vegetatív arousallal szenzoros élménykereső beállítódást alakítanak ki. Így képesek módosítani éberségi szintjüket. Az élménykeresők veszélyesebb életet élnek. Gyorsabban vezetnek járműveket, könnyen vállalnak kockázatot. Nem számolnak a következményekkel, gyakran váltják partnereiket. Fokozott a szexuális aktivitásuk, de a megvalósulás után elégedetlenek. Tartós kapcsolatokat nem képesek kialakítani. Gyakran vállalnak veszélyes feladatokat. Ugyan kikre jellemzők a fent felsorolt tartalmak?

 

 

            Az antiszociális személyiség kezelése

 

            Az antiszociális személyiségzavarral rendelkező emberek alapvető jellemzője a terápiára való motiváció teljes hiánya. Ennek következtében az ilyen zavarral rendelkezők háromnegyede soha sem részesül kezelésben. Magában ez az attitűd a sikeres kezelés legnagyobb kerékkötője. Az antiszociális személyiségtől a környezet szenved. Magának a rendellenesség tulajdonosának nincs betegségtudata. Kezelésre a környezete irányítja (munkahely, családtagok, iskola).

            A kombinált kognitív és viselkedésterápiák a hiányzó személyiség tartalmak kialakításával foglalkozik. Empátia, mások véleményének fontossága, szabálytudat, mások iránti felelősség a strukturált program fő tartalma. A terápia rendszere úgy van kialakítva, hogy a fokozatos felelősségvállalás részesül megerősítésben, jutalomban. Ezzel a kliens önismerete, önbizalma fejleszthető, esetenként. A klienspopuláció nagy része viszont rezisztens a terápiára.

 

 

            Prognózis

 

            Kicsi az esélye az antiszociális magatartás terápiás beavatkozással való megváltoztatására. Egyetlen vigasz az lehet, hogy a tünetek 40 éves kor után enyhülnek. Eltűnni nem fognak teljesen, de mérséklődnek.