Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


magamról

2008.02.02

Az a baj, hogy nem tudok figyelni másokra csak a fejemben zajló beszélgetésekre. Túl sok információ áramlik az agyamba és nem tudom kiszűrni, hogy mi kell belőle és mi nem. Olyan, mint amikor minden esőcseppet magába szív a  föld. Ez nem jelenti azt, hogy ettől nagyon okos vagyok, inkább az a helyzet, hogy nem tudok figyelni, állandó zűrzavar uralkodik a fejemben és ez nagyon elviselhetetlen érzés. Lehetséges, hogy ez a skizotíp személyiségzavar egyik "csodája".Gyakran úgy érzem, mintha az agyam egy tükör lenne, amit összetörtek. A gondolataim nem egybefüggő egészet alkotnak,  a szilánkok ezerfelé pattannak és nem tudom összerakni magam. De nem csak én nem tudom, hanem senki sem. Vagy ha esetleg megpróbálják, akkor végtelenül leegyszerűsítik az egészet, az pedig nem fedi a valóságot, vagyi azt, ami a fejemben van. Elveszek a sajátmagam alkotta labirintusban. Így nézve rá kell jönnöm, szánalmas vagyok.

Metamorfózis. Átalakulok egy démonná, kettészakadt a lelkem. Két énem lett, egy gyilkos és egy áldozat. Kikészítem, megölöm magam. Nem nézhetek, és nem merek a saját szemembe nézni, utálom magam. A gonosz énem egyszerűen kilép belőlem, és azt mondja, meg fogok halni. Csak azért figyelmeztet a halálra, mert ő is meg fog halni velem együtt. Önző egy dög, fenyegető és félelmetes. Mintha mindenki felett állna, maga a Sátán, legalábbis úgy viselkedik. De biztos nem ő a Sátán, mert ha az lenne, nem félne a haláltól. A gonosz énem csak egy kis démon, a tudatalattim szülötte. Érzem, ahogy az agyamban lapul és várja a pillanatot, amikor megmutathatja magát. Olyan, mintha egy időzített bomba lennék...